2017. szeptember 16., szombat

Tisztelet a bátraknak! Amiről senki nem beszélt eddig a 2 éve Röszkén lezajlott határostromról! Mi történt a valóságban?


Ma 2 éve minden magyar - aki már értette és érezte, hogy a bevándorlási-invázió terve nagyon súlyos helyzetbe hozza Magyarországot és egész Európát, ha nem szabunk gátat a beözönlő tömegeknek - szóval mindannyian elképedve és megdöbbenve figyeltük, ahogy a Szerbia felől érkező szervezett, felbőszített és nagyon jól kiképzett közel-keleti bevándorlók százai be akarnak törni a felállított határzár ellenére Röszkén és szó szerint ostrom alá veszik a határállomást és környékét.


Nem hittünk a szemünknek és csak bíztunk abban, hogy a magyar rendőreink, katonáink, határőreink és különleges egységeink meg tudják védeni a magyar határt.

Volt olyan pillanat számomra is, amikor az arabok szervezettségét, ösztönlényként viselkedő elsöprő erejét, azt éreztem, ezeket nem állítja meg senki és semmi, hiszen ha kell saját gyerekeiket is maguk elé tartva vagy a kerítésen átlógatva át fognak törni.



És mivel a média külföldi képviselői is szervezetten voltak jelen a helyszínen, attól tartottam, minden olyan kétértelmű képet, fellépést, amely a határvédelmünket szimbolizálja, ellenünk fognak felhasználni a globalista szervezett magánhatalom világmédiájában..... Így is lett. 
Láttuk is később a könnygáztól 'síró' aktivisták és a vízágyútól vizes emberek képeit, de nem láttuk természetesen sajnos a hangosbemondóból (Open Society / No Borders szervezetek brossúráiban) őket irányító erőket
(kivéve a 7 útlevéllel és schengeni vízummal rendelkező Ahmed H.-t), a köveket, vasakat dobáló, a rendvédelmi szervekre támadó arabokat..... Ez a média, megszoktuk sajnos...


Amiről viszont senki nem beszélt 2015. szeptember 16-tal kapcsolatban, én arról szeretném a legfontosabb információt megosztani veletek!

Mert Röszke sorsfordító pillanat volt
abban a folyamatban, mely ma már csak úgy jelenik meg, hogy "mi meg fogjuk védeni Magyarországot és mi Magyar Országot és nem egy kevert fajú iszlamizált Európát akarunk magunknak, amit a nemzetközi szervezett magánhatalom a Coudenhove-Kalergi Terv alapjain készített elő és Soros György háttérhatalmi pénzeinek kifogyhatatlan pénzügyi csapjaira felfűzve hajt végre mai napig...



Azokról kell beszélnünk, akik a határt védték! Tisztelet a bátraknak! Tisztelet a hazafiaknak!
Röszkét és Magyarországot akkor honvédő, hazaszerető és természetesen erkölcsi, lelki és hivatásbeli kötelességüket is teljesítő fiaink védték! 

Tudom sok ember részéről ez egy lerágott csont és ezt politikai sikersztorinak gondolják, vélik…de nem tudják, hogy valójában mi is történt ott!
Ez azért fontos, mert az ott történt események kihatással vannak napjainkra és az elkövetkező időkre egyaránt, nem elhanyagolható tény, hogy volt "valaki tökös", aki végül kiadta (ki merte adni) a PARANCSOT!!! A HAZÁNKAT MINDENÁRON MEGVÉDJÜK!

Ezt csak azok érthetik, akik átérzik az '56-os pesti srácok honvédő harcát, vagy akik képesek belegondolni és átérezni, milyen lehetett az Eger várát védő Dobó Istvánnak a bástyaként országot védő falakat tartani, saját embereit irányítani, azaz a túlerőben lévő muzulmán sereggel szemben helytállni!



Ezt csak azok tudhatják, akik ott voltak! Mi nem voltunk ott, de voltak nagyon sokan magyarok, akik igen! Róluk beszélek most!


Ott akkor mi magyarok egy kis nemzet megint keresztülhúztuk a nagyok terveit (mint a történelem is bizonyítja, nem először és valószínűleg nem is utoljára) és ezért még nem tudtuk, mi lesz a jövőben, de ezzel nem is foglalkoztunk, mert a HAZA NEM ELADÓ!!! (Ahogy Dobó kapitány mondta anno) és "a HAZA minden előtt"! (ahogy Kölcsey Ferenc szavait mindenki ismeri).


Nekünk ezek sokszor csak szavak, amiket iskolában tanultunk, ünnepségeken hallunk, de vannak hazafiak, magyarjaink, katonáink, rendőreink, határőreink, akiknek akkor és ott ez nem csak szó volt, hanem a TETTEK maguk! Cselekedtek. Amit ha nem tesznek meg, lehet, hogy most minden más lenne.
Talán idejük sem volt arra, hogy eszükbe jusson és végiggondolják mindezt! Ők 'csak' tették a dolgukat! Tették azt, amit a szívük, a parancs, vagy a kötelesség diktált! Róluk beszélek most! 

Mindannyian figyeltük a közvetítéseket és azt hisszük, hittük, hogy láttuk, tudjuk, mi történt Röszkén 2016. szeptember 16-án.  De nem! 
Az az igazság mégis, hogy
nem sok felvétel és bizonyíték maradt fent arról, ami ténylegesen be tudja mutatni, mi is zajlott le a háttérben a röszkei határostrom idején!
De azért lehet, találni videókat amin látszik, hogy elég kemény volt az ütközet.

Aki VilagHelyzete olvasó tudja, ha történik valami fontos a világban, azonnal igyekszem élő adást figyelni és megosztani veletek. Akkor folyamatosan figyeltük az RT News hivatalos oldalán az online közvetítést és persze minden médiát, aki tudósított a helyszínről. 



De mit láttunk és mi az, amit nem láthattunk?
Ez történt Röszkén! 

A kivezényelt rendőri és más alakulatok tartották a határátkelőt, és amíg lehetett vissza is szorították a határt támadó tömegeket (nevezthetnénk csűrhének is, ha nem tudnánk mennyire szervezettek és elszántak voltak), de sajnos az ostrom közben eljött az idő, amikor már nem ment simán a védelem, folyamatosan hátráltak fiaink és a muszlimok áttörték a kaput is.

De ők akkor sem futottak szét, hanem tartották magukat a végsőkig, mivel a parancsnokok jelezték jön az erősítés, a kemény mag, ahogy ők egymás között nevezik a beavatkozó támadó erőt.
Itt nekik ugyanolyan nagy volt a szerepük, mint a TEK-nek, mivel ők teljesítették a parancsot a HAZÁT MEGVÉDENI BÁRMI ÁRON!
Meg is sérült nagyon sok szolgálatot teljesítő hazafi a mieink közül
, de pontos számadatot erről nem is tudunk mondani, de akik ott voltak, ők tudják, hogy ott mindenkinek volt valami sérülése, enélkül nem is lehetett megúszni és tartani a falakat!

"Amikor megérkezett a TEK, mindenki tudta, hogy itt harc lesz, átvették a művelet irányítását megjelentek a robocop ruhás rohamosztagosok és megtörtént az átszervezés a felállásban… Középre a TEK állt fel, két szárnyra pedig a készenléti rendőrség…és megindultak!" (anonim forrás)

Ezen a videón látszik, amikor megindul az egész támadás távolról...és kinagyítva talán látszik, hogy rendőreinknél tonfa vipera, és ami a kézbe vehető ütleg volt.
Tehát itt nem oszlatás volt hanem REVANS és CSATA, miszerint nem adjuk a hazánkat és itt ti nem jöttök át…




Talán ezek nagy szavak, de remélem ők is olvassák, akik ott harcoltak és egyszer elmondhatják (nem csak egymás között), hogy többségük is így fogta fel: ez nem valami focimeccs utáni oszlatás volt, hanem határvédelem és a HAZA védelme! Minden rendőr és minden határőr, TEK-es és speciális egység tagja így érzett akkor!

RÖSZKE volt EGER! Röszkve volt a KAPU, amit meg kellett védeni, ha az országot is meg akarjuk.

Erőt kellett felmutatni, mert a kerítés többi részének és a falaknak is azt kellett sugározniuk, hogy ez az ország nem fogja megadni magát a bevándorlókkal elárasztásos TERV-nek!

"Itt változott meg hazánk sorsa, itt változott meg, hogy minket nem lehet a szőnyeg alá söpörni és nem lehet rajtunk átgázolni! Abba a pár száz emberbe akkora erőt, hitet rakott a magyar nép, ami már nagyon régen nem volt."

A támadás után újságírókkal beszélve többen kérdezték: "nem láttad, mi történt?"De nem láthattuk, mert leállt az online adás is akkor.... A telefonok fél óráig nem működtek, valószínűleg blokkolva voltak. 

Anonim újságíró: - "Most verték szét a csürhét kőkeményen. Aki lekerült azon átgázoltak és a hátul lévők vitték is el egyből megbilincselve... Az összes újságírót összefogdosták,  aki készített felvételt az csatáról és törölniük kellett. Aki nem akarta ezt megtenni, azt előzetesbe rakták.
(Talán többen emlékeznek, hogy volt 2-3 stáb, aki előzetesben volt, de nem mondták meg miért).



Az egész művelet egy nagyon komolyan megszervezett és végigvitt ütközet, haza-védelem volt a határt támadókkal szemben!


Valójában mindenki sejti és tudja mi is történt ott, de senki nem beszél róla... pedig kellene, mert ez minden, mai hazánk elleni politikai támadás alapja.


A külföldi politikusok nem beszélnek róla, mert nem tudják bizonyítani, ha meg tudnák akár, akkor meg azért nem mondják, mert NEKÜNK KÖSZÖNHETŐEN már nagyon kevés migráns akar ezen az úton jönni illetve nem akar betelepülni kvóta formában. 

Ezért nem hallani erről, kizárólag csak a vízágyúkról és a könnygázról, de a valódi kemény csatáról nem!
Arról nem is beszélve, hogy aki ott volt migráns, egyből küldte a videót és fotó-üzenetet szerte szét az ismerősöknek hogy erre ne jöjjenek, mert itt nem lehet átmenni.


Gondoljátok, hogy az arabok és más nációk a kezükben lévő okostelefonokkal nem tudtak olyan felvételt készíteni, ami hitelt érdemlő!? Gondoljátok ez nem is jutott el azokhoz, akik a migrációs tervet megszervezték!? 


Dehogynem!
De ha ezt bemutatnák, akkor megállnának a migránsok vagy nem is jöttek volna át Európába, és ki tudja még mit tettek volna a táborokban, ahol össze voltak zsúfolva arra várva, hogy hazánkon keresztül jussanak el Merkelhez vagy Nagy-Britanniába, Skandináviába.


Ami még nagyon fontos: az arab (török) világban még most is komolyan tanítják az ottani általános iskolai diákoknak a régmúlt történelmet és azt is, hogy annak idején a nagy török oszmán birodalom bukásához a magyar nép is hozzájárult, nem kicsit és ez még mindig bennük van, ha nem másképp, amit az őseik mondtak nekik mesék formájában, ahogy nekünk is apáink, nagyapáink tették.

Ami történt, arra "Röszkei-csataként kellene emlékeznünk!"

Szóval, ami ott történt az valójából a „röszkei csata”-ként kellene emlékezni mindenkinek!
Nem gyilkos és halálos ütközet volt, hanem kemény védelem:
győzelem a védőknek és vereség / verés a támadóknak és egyben komoly fellépés, amit újra megtapasztalhatnak, ha megpróbálnak erre jönni és itt bármit is csinálni.


A videón látható sokszor, hogy folyamatosan mutatják az ISIS jelét a (felemelt mutatóujj) ami azt bizonyítja, hogy voltak ott bőven ISIS szimpatizánsok és katonák..

De kérdezhetjük, ha annyira fontos az átjárás itt nálunk, akkor miért nem indultak meg az arab isis katonák!? Hát azért az okért, amit fentebb írtam, amit tanultak a kalifátus megszületése előtt. Ne felejtsük el annak idején kik voltak a janicsárok a török birodalomban, kiből lettek azok a személyek, akik hajtják előre a csürhét!!!


Aki kitervelte Európa elfoglalását egy dologgal nem számolt, amikor kijelölte az útirányt: a történelmünkkel, ami nem 200-300 éves, hanem több ezer éves ahol nem egyszer vívtuk már meg csatáinkat az arab világgal és másokkal, MI MAGYAROK.


De egy dolog mindig biztos volt: soha nem adtuk fel és nem menekültünk el a csatamezőről és a végletekig harcolva erőnket felülmúlva küzdöttünk a győzelemig vagy a dicsőséges haláig.

De sajnos itt még nincs vége, Röszke csak a kezdet volt.
Egy csata, de a háború folytatódik a színfalak mögött és most is folynak tervezgetések az országunk vagy a kormány megdöntésére pusztán azzal a céllal, hogy NE LEGYEN HATÁRVÉDELEM: azaz a kerítés és határőrizet szűnjön meg.


Ez azért szomorú és elkeserítő, mert ezt úgy akarják elérni, hogy komoly pénzösszegekkel támogatják az ellentábort, akik esetleges hatalomra jutásuk után teljesen tönkre teszik ezt a védelmet és az lesz nálunk is, mint a nyugati kevert-fajú kaotikus Európában...
Ezek sajnos ezért kapják a pénzt és a hatalmat: elárulnak minket.


Remélem nem lesz ilyen soha és nem jutunk el oda, de mindenképpen figyelni kell a híreket, mert mindig lehet látni, mikor fog történni valami ... Az elkövetkező 7-8 hónapban pedig fog bőven......

Ezt a videót feltétlenül nézzétek meg!


A beszámolót és a videókat is azok tiszteletére osztottam meg, akik ott voltak Röszkén, illetve akik ma nap is, sőt nap mint nap védik a határainkat…


DE AZT MINDENKÉPPEN KI KELL HANGSÚLYOZNUNK HOGY, SZÓLJANAK, HA MÁR NEM BÍRJÁK! MERT AKKOR TÖBB TÍZEZER HAZAFI INDUL MEG A HATÁRRA HOGY SEGÍTSEN, MEGVÉDJE ORSZÁGÁT, MERT EZ A KÖTELEGESSÉGE ÉS EZT ŐK TUDJÁK! 

KÖSZÖNJÜK NEKIK AZ ÁLDOZATOS MUNKÁT ÉS A HAZA VÉDELMÉT MINDÖRÖKRE!
(Írta: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Kapcsolódó korábbi VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek : 




















KÖTELEZŐ TUDÁSANYAG az iszlámról:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése